Beküldte admin - sze, 2016-06-01 13:14
Elérkezett a zárókiállítás ideje - pályázati programunk lezárása. Diákjaink munkáit először iskolánk aulájában tekinthetik meg az érdeklődők, majd június 6-tól az anyag a Szeged Plázába költözik, hogy a szélesebb közönség is megismerhesse 13 divat- és stílustervező tanulónk kreativitását, tehetségét. Név szerint: Dovalovszki Dóra, Pesti Jázmin, Kátai Henrietta, Molnár Cintia, Kis Ibolya, Czető Ildikó, Ozsváth Enikő, Sárközi Tímea, Szigethy Natasa a 11.b osztályból, és Kauczki Fanni, Mánik Szilvia, Lázár Daniella és Vass Roxána a 10.b osztályból.
Beküldte admin - sze, 2016-04-13 14:20
2016. március 22-én rendeztük a Vízmű Zrt által támogatott városi vízvilágnapi vetélkedőt, amelyre a város középiskoláinak 3 fős csapatai neveztek, így az idén 12 csapat vetélkedett. A tanulókat elkísérték a felkészítő tanáraik. A versenykiírás szerint volt egy előfeladat is: bemutatót kellett készíteni egy vízzel kapcsolatos szakmáról. Megtudhattuk, hogy mit is csinál pl. a pákász, a jeges, hogyan készül a szódavíz. A tanulók nagyon kreatívak voltak, sok érdekességet is hallottunk.
Beküldte admin - cs, 2015-11-19 12:51
Iskolánkban 2015. november 17-én szépkiejtési versenyt rendeztünk angol és német nyelven. A versenyen 30 tanuló vett részt. A verseny két részből állt. Először a választott szöveget olvasták fel a diákok, utána következett a kötelező szöveg. Az eredmények a következők.
Beküldte admin - p, 2015-10-16 10:52
Iskolánk 12. évfolyamos fizika fakultációs tanulói 2015. október 13-án rendhagyó fizika órán vettek részt a BME Tanreaktorában. A képekből is látszik, jól érezték magukat!
Beküldte admin - cs, 2015-04-09 12:44
2015. április 1-én a tavaszi szünetet megelőző napon rendeztük meg, a most már hagyományosnak mondható húsvéti tojáskeresési vetélkedőnket.
Az osztályoknak iskolánk udvarán 50 db elrejtett tojást kellett megtalálniuk.
Első helyen végzet 17 db tojás megtalálásával a 9.b osztály, második lett 9 db tojással a 12.c osztály valamint harmadik helyen végzet fej-fej mellett a 11.c és a 12.a osztály 7 db tojás megtalálásával.
Beküldte admin - cs, 2015-03-26 11:31
2015. március 19-én rendeztük a Vízmű Zrt által támogatott városi vízvilágnapi vetélkedőt, amelyre a város középiskoláinak 3 fős csapatai neveztek, így az idén 15 csapat vetélkedett. A versenykiírás szerint volt egy előfeladat is: készíteni kellett megadott művek közül egyről műalkotás átiratot fotós technikával. Az eredeti fotó saját alkotás kellett, hogy legyen, de képmódosító eljárások alkalmazhatók voltak. A megadott művészeti alkotások mindegyike kapcsolódott valamilyen módon a vízhez. A tanulók nagyon kreatívak voltak, érdekes megoldások születtek.
Beküldte admin - p, 2015-03-20 12:31
Iskolánk rendhagyó történelem óra keretében emlékezett meg nemzeti ünnepünkről. Joós Tamás előadóművész "Éneklő történelem" című műsorát hallgattuk meg, aki az államalapítástól az 1848-as forradalomig egy-egy dallal, érdekes történettel idézte meg a kiemelkedő eseményeket.
A teljes cikk megtekintéséhez kattints a cikk címére, vagy a "További információ" linkre.
Beküldte admin - p, 2015-03-06 14:02
A Víz Világnapja alkalmából iskolánk a Szegedi Vízmű Zrt. támogatásával ismét vetélkedőt hirdet a szegedi középiskolások számára.
A Víz Világnapjának megünneplése az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencia kezdeményezésére vezethető vissza. A konferencia ajánlását megfogadva az ENSZ március 22-ét a Víz világnapjává nyilvánította. Ennek célja, hogy évente legalább egyszer irányítsa az emberiség figyelmét a víz életünkben betöltött rendkívül fontos szerepére.
Oldalak