Beküldte admin - k, 2014-03-25 15:25
2014. március 20-án rendeztük a Szegedi Vízmű Zrt által támogatott városi vízvilágnapi vetélkedőt, amelyre a város középiskoláinak 3 fős csapatai neveztek. A versenykiírás szerint volt egy előfeladat is: képet kellett készíteni, melynek mottója a "Víz - húsz" volt. Ezzel arra a tényre utaltunk, hogy húsz éve emlékezünk meg erről a napról hivatalosan. A Víz Világnapjának megünneplése az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencia kezdeményezésére vezethető vissza. A konferencia ajánlását megfogadva az ENSZ 47. közgyűlésén március 22-ét a Víz világnapjává nyilvánították.
A teljes cikk megtekintéséhez kattints a cikk címére, vagy a "További információ" linkre.
Beküldte admin - cs, 2014-03-20 08:12
2014. február 19-én került sor iskolánkban első alkalommal térképhasználati verseny megrendezésére. Az osztályok háromfős csapatokkal nevezhettek. A 41 kérdésből álló feladatlapot egy óra alatt kellett megoldaniuk. A versenyen 17 csapat indult. A diákok lelkes részvétele alapján úgy gondoljuk, hogy hagyományt teremtettünk. A következő években is meghirdetjük ezt a történelmi versenyt.
A teljes cikk megtekintéséhez kattints a cikk címére, vagy a "További információ" linkre.
Beküldte admin - sze, 2014-03-19 10:35
2014. március 13-án került sor a hagyományos víz világnapi vetélkedőre iskolánkban. Az osztályok háromfős csapatai mérték össze tudásukat. Minden feladat a vízzel volt kapcsolatos: mint természeti jelenség, mint a háztartásokban, az iparban felhasznált vizek, de nem hiányzott a játékos feladat sem: vízhordás kanálban, tenyérben. A jó hangulatról árulkodnak a képek is.
A teljes cikk megtekintéséhez kattints a cikk címére, vagy a "További információ" linkre.
Beküldte admin - k, 2014-03-11 13:54
A Víz Világnapja alkalmából iskolánk a Szegedi Vízmű Zrt. támogatásával ismét vetélkedőt hirdet a szegedi középiskolások számára.
A Víz Világnapjának megünneplése az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencia kezdeményezésére vezethető vissza. A konferencia ajánlását megfogadva az ENSZ 47. közgyűlésén március 22-ét a Víz világnapjává nyilvánították. Ennek célja, hogy évente legalább egyszer irányítsa az emberiség figyelmét a víz életünkben betöltött rendkívül fontos szerepére, hogy óvjuk, védjük környezetünket és ezen belül a Föld vízkészletét.
- A verseny időpontja: 2014. március 20. 14.30
A teljes cikk megtekintéséhez kattints a cikk címére, vagy a "További információ" linkre.
Beküldte admin - k, 2014-03-11 13:41
Osztályonként egy 3 fős csapat jelentkezését várjuk.
Időpont: 2014. március 13. 15.00
Előfeladat
A Víz Világnapját először éppen 20 éve, 1994-ben tartották meg világszerte. Ennek jegyében készítsetek fotót VÍZ - HÚSZ címmel. A fotót elektronikus formában hozzátok magatokkal a versenyre.
Beküldte admin - cs, 2013-12-05 14:16
2013. november 27-én rendeztük meg a már hagyományos, tanévenként ismétlődő városi országismereti vetélkedőt.
Az előzetesen kihirdetett feltételeknek megfelelően a jelentkező tanulók 3-4 fős csapattal érkeztek, és egy választott országot a választott nyelven mutatták be. Többféle témát érinthettek: sport, híres ember, történelem, az ország földrajza. A feladat két részből állt: szóbeli beszámoló és számítógépes prezentáció. A csapattagok megosztották a munkát, az egyes részeket más-más tanuló ismertette.
Beküldte admin - cs, 2013-04-18 15:06
A FÖLD NAPJA alkalmából 2012. április 23-án (kedd) 15 órai kezdettel iskolai vetélkedőt hirdetünk. A vetélkedő a feladatai a levegő környezeti problémáihoz kapcsolódnak. Osztályonként egy 3 fős csapat jelentkezését várjuk.
Beküldte admin - k, 2012-11-06 15:54
Már hagyománynak számít, hogy a 8. osztályosok számára olyan vetélkedőt szervezünk, melyen a tanulók játékos, vidám formában tanulják és alkalmazzák azt, hogyan kell egészségesen élni, melyek az egészséges életmód legfontosabb kritériumai.
Oldalak