Interjú

Egyszer volt Budán kutyavásár

Interjú Bencsik-Kovács Zoltánnal A Dal döntője után

HoneybeastMint arról már többször hírt adtunk, Bencsik-Kovács Zoltán tanár úr Honeybeast nevű együttesével A Dal című eurovíziós dalválasztó műsor versenyzője volt. A közönség szeretete a döntőig repítette a zenekart, de ott a zsűri már nem szavazta be őket a négy "legjobb" közé, így az sms-ekre ezúttal sajnos nem volt szükség. Riportereink, Micziz Petra és Mikó Anna tanárnő még felkérték a tanár urat egy utolsó beszélgetésre.

Az interjú megtekintéséhez kattints a cikk címére, vagy a "További információ" linkre.

Bonis bona - a gyerekek öröméért

Barát Judit (Csibi Gáborné) tanárnő nemrég ötéves versenyfelkészítő munkájáért megkapta a Bonis bona - A nemzet tehetségeiért díjat. Tanítványai az Országos Egészségügyi és Szociális Diákkonferenciákon értek el jó eredményeket. Az elismerésről Szarvas Mátyás kérdezte.

Az élet rendje a változás - Interjú Molnár Tamással

Iskolánkban TRX-bemutatót tartott az A-Híd Szeged VE. Rau Zoltán vezetésével. A Magyar Kupa-győztes csapat válogatott játékosai: Dr. Molnár Tamás, Szivós Márton, Baksa László, Decker Ádám és Török Béla vettek részt az eseményen. Ebből a kivételes alkalomból Dr. Molnár Tamással, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval beszélgettünk.

Feliratkozás RSS - Interjú csatornájára