Beszámoló

JAM konferencia, és továbbképzés

Résztvevő tanulók: Kele Dorina, Pesti Jázmin, Dovalovszki Dóra, Sárközi Tímea
Kísérő tanárok: Egervölgyi Lilla, Molnár Éva
2017.10.26-10.28, Budapest

Tanári élménybeszámoló

A programra csütörtök kora délután kellett regisztrálnunk, így egy délelőtti vonattal elindultunk Pestre. A regisztráció, és a konferencia fő helyszíne a Lurdy-ház volt, így az időnk nagy részét itt töltöttük.

Budapest: Kiállításjárás

Iskolánk 12. és 13. évfolyamos divat- és stílustervező szakos diákjai aktívan töltötték az október 10-ét. Az iskolai mindennapoktól kicsit megszabadulva húszan utaztunk Budapestre, hogy csemegézzünk a főváros kulturális programjaiból.

Látogatást tettünk a Nemzeti Múzeumban, ahol az őskortól a népvándorlás koráig tanulmányozhattuk hazánk viselet- és tárgykultúráját.

Szeged, Agóra: A holnap női vállalkozói és vezetői

A 13. évfolyamból 8 diáklány gondolta úgy, hogy érdemes meghallgatni ezt az előadást, amely többek között az alábbi kérdéseket boncolgatta:

Mi a sikeres nők titka? Már a középiskolában eldől, kiből lesz elismert vezető?

A te kezed is életet menthet

Ezzel a címmel 2017. szeptember 22-én 12 órai kezdettel a szegedi Huszár Mátyás rakparton, az Európai Unió Közlekedésmentes Napjának keretein belül Újraélesztési Rekord Kísérletre került sor az SZTE SZAKK Sürgősségi Betegellátó Osztály szervezésében. A rendezvény fő célja az volt, hogy egyrészt felhívják az emberek figyelmét az újraélesztés fontosságára, másrészt laikusokat oktattak az alapszintű újraélesztésre.

"Édes anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny

Iskolánk elkötelezett híve anyanyelvünk ápolásának és tanulóink beszédkultúrájának fejlesztésének. A Mikó Anna Júlia tanárnő működteti az iskolai anyanyelvápoló szakkört, melynek tagjai szép eredménnyel vesznek részt a városi, megyei illetve országos versenyeken, találkozókon.

Családi nap a Béke Utcai Általános Iskolában

Iskolánk szűrő csapata 2017. szeptember 16-án, szombaton részt vett a Béke utcai Általános Iskola Családi Nap rendezvényén. Szűrésekkel és elsősegélynyújtási bemutatóval vártuk az érdeklődő gyerekeket és szüleiket.
A sikeres programért köszönet a lelkes diákoknak és Lipcsei Marianna kolléganőnknek.

Tágas Tér Fesztivál

Iskolánk szakmai bemutatóval külön sátorban képviseltette magát a szeptember 8-10-ig tartó Tágas Tér Fesztiválon.
A résztvevők szombati helyszínen a Vértónál elsősegély bemutatón vehettek részt. A bemutató után a kilátogatók apraja-nagyja kipróbálhatta magát az újra élesztésben.

Egészségügyi szűrés Gyálaréten

Minden alkalommal örömmel teszünk eleget kisebb közösségek meghívásának. Szeptember 9-én, szombaton Szeged városának gyálaréti közösségét látogattuk meg, ahol a falunapon egy egészségügyi szűrést tartottunk a lakosok számára.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Beszámoló csatornájára