Beküldte admin - cs, 2018-03-08 09:36
Március 2-án rendezték meg a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny megyei fordulóját, ahol iskolánkat Kuba Dóra Anna 10.b osztályos tanuló és Bokor Anna 9.b osztályos tanuló képviselte.
A versenyen Kuba Dóra Anna 2. helyezést ért el és ezzel az eredménnyel továbbjutott az országos döntőbe. Bokos Anna a 6. helyen zárta a versenyt.
Gratulálunk tanulóinknak és felkészítő tanáraiknak Mikó Anna Júliának és Kovács Zoltánnak is!
Beküldte admin - cs, 2018-02-22 13:19
2017. őszén 160 millió forint uniós támogatásból hőszigetelést kapott az épület, a tetőt hő- és vízszigetelték valamint 224 modern ablak és a bejárati kapuk kicserélésével vált hatékonyabbá és energiatakarékosabbá intézményünk.
Beküldte admin - h, 2018-01-29 14:32
"A divat elhalványul, a stílus örök" a szakképzéstől a kreatív iparágakig múzeumi katalizálással - ez volt az elnevezése annak a projektnek, amelyben diákjaink is részt vettek a tanév első félévében. A programot a szegedi Móra Ferenc Múzeum szervezte, és iskolánk 11. 12. 13. évfolyamos divat- és stílustervező, és 14. ruhaipari technikus szakos tanulói vettek részt benne.
Beküldte admin - sze, 2018-01-03 12:17
Idei divattervező pályázatunk két témája - két anyag - a fa és a denim, azaz farmervászon volt.
A diákoknak ebből a két dologból kiindulva kellett 4 öltözéket tervezniük.
A pályamunkákból készült kiállítás 2017. december közepétől január közepéig látható iskolánk aulájában.
A pályamunkák értékelésekor a rajzi kivitelezést és a kreativitást vizsgálták az értékelő tanárok és diákok. Ezek alapján, a 3 helyezésen kívül, különdíjakat is odaítélt a bizottság.
Beküldte admin - k, 2017-11-28 13:49
A Szegedi Szakképzési Centrum immáron 2. alkalommal osztotta ki a Szeged Szakképzéséért díjat. Ebben a tanévben Dr. Emődiné Dr. Tihanyi Katalin kolléganőnk kapta ezt a szakmai elismerést.
A doktornő 1979 -ben végzett a SZOTE Általános Orvosi Karán. Ezt követően fertőző betegek gyógyításával foglalkozott 9 éven át. A gyógyítás mellett részt vett az orvostanhallgatók, illetve óraadóként a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában az ápolók képzésében. 1991-től teljes állásban tanítja a jövendő egészségügyi szakdolgozói nemzedéket.
Beküldte admin - k, 2017-11-28 11:17
Az iskolai hagyományoknak megfelelően november 24-én, pénteken a 11. évfolyamosok köszöntötték a végzős osztályokat. A szombati szalagavató bálnak a Kék Csillag étterem adott otthont. Az igazgatói köszöntő és a végzősök nyitótáncát az osztálytáncok követték. A műsor folyamán lehetőségünk nyílt, hogy rövid betekintést nyerjünk a végzős osztályok életébe az élményeikből összeállított filmjeik segítségével.
Beküldte admin - sze, 2017-11-22 14:17
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg november 16-án, csütörtökön Szegeden a Szolidaritás éjszakáját. A program célja, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanok problémáira. A szervezők az idén is meleg étellel, teával, adományokkal és néhány jó szóval várták a rászorulókat és természetesen azokat is, akik szeretnének, de a hétköznapokban nem mernek kérdezni az utcán, padokon üldögélő emberektől.
Beküldte admin - h, 2017-11-20 14:29
Idén szeptemberben 8 diákunk döntött úgy, hogy kihasználja a lehetőséget, és a JAM segítségével kipróbálja magát a való világban. A 13-os divat- és stílustervező lányok nekivágtak a cégalapításnak és pénzkeresésnek.
A szervezet segítségével, megalapították a Simple Artot a 2017-18-as tanévre, és amellett, hogy pénzt keresnek, elsajátítják a vállalkozásvezetés, marketing és a pénzügyi világ csínját-bínját is.
Oldalak