Ebben a tanévben is részt vettünk a Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozatának rendezvényein. A 2010/2011-es tanév programjai közül könnyűipari munkaközösségünk a "Szegedi képek, szegedi arcok" című fotó- és képzőművészeti kiállításra nevezett, melyre 2011 februárjában került sor.
A Képzőművészeti pályázaton Kovács Anna különdíjas lett.
Tanulóink nagy sikerrel szerepeltek a Celluloid ruhatervezői pályázaton.
A Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház ruhatervezői pályázatot hirdetett végzett vagy még tanuló diákok, műkedvelő alkotók számára.
A pályázat idei témája a filmek világa volt. 3 különböző film szereplői számára kellett 3-3 ruhát tervezniük a versenyzőknek. Egy alkotó legfeljebb 3 ruhával pályázhatott.
Fontos volt, hogy a modell újszerű legyen, a pályázók meríthettek a kortárs design formavilágából, a koncepció épülhetett bármilyen egyedileg tervezett anyagra.
Idén 2011. április 8. és 9. között a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Középiskola adott otthont a 14. alkalommal megrendezett diákkonferenciának. 4 témakörben 44 dolgozat érkezett, melyből a szakmai zsűri 27 dolgozatot ítélt méltónak a konferencián való megmérettetésre.
A 27 dolgozatból 7 dolgozatot a mi iskolánk tanulói készítettek. Ezek a tanulók a következők voltak:
2011. április 1-jén volt a szoval.eu disputaverseny regionális döntője. Iskolánk csapata, a Cicero lányai (Mihály Liliána, Szenti Dóra, Vincze Roxana, póttag: Kapás Nikolett) hősiesen helytálltak mindkét fordulóban. Az Európai Uniónak egyetlen hivatalos nyelvet kellene használnia tételmondat mellett és ellen is kellett érvelniük.
A disputaversenyen kapott oklevél letölthető: itt
2011. szeptember 28-án rendezték meg a Felső Tisza-parti stadionban a Csongrád megyei középiskolás atlétikai csapatbajnokságot. Iskolánkat 13 tanuló képviselte, akik remek teljesítménnyel öregbítették iskolánk hírnevét.
Eredmények
Fiúk:
4 x 1500 méteres váltófutásban 5. helyet szerezte meg a Hajó Ferenc 12.b, Nagy Krisztián 10.a, Andódi Szabolcs 10.a, Domján István 11.f osztályos diákokból álló csapat (tartalék: Berák Flórián 9.b).
Beküldte admin - k, 2011-06-07 08:20
A tizenkét legszebb magyar vers
Beszámoló a Kocsi-út az éjszakában konferenciáról
Nagykároly - Érmindszent - Nagyvárad
A tizenkét legszebb magyar vers elnevezésű konferencia- és könyvsorozat nyolcadik állomásának a témája Ady Endre Kocsi-út az éjszakában című verse volt. Erről az eseményről elsőnek Boldog Zoltántól hallottam, általa adódott a részvételi lehetőségem. A konferencia három napos volt, május hatodikától nyolcadikáig tartott.
Beküldte admin - sze, 2011-05-25 14:40
Verőfényes napsütésben a Szegedi Vízisport Egyesület versenyzői kezdték a seregszemlét. Kajakosok, kenusok, párevezősök rendezett sorokban vonultak fel és nyitották meg a versenyt. A délelőtt folyamán a Szabadság Úszóház elől sárkányhajós csapatok rajtoltak, és 150m-es távot evezve mérték össze tudásukat. A délután folyamán a Tiszaviság SE. által 3. éve szervezett Iskolai Regattán a Boszorkánysziget - Maros-torkolat rekord kísérletre került sor.
Beküldte admin - sze, 2011-05-25 08:56
Érdekes, gazdag félév az SZSZKSZ Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézményében
Programban gazdag félév zárására készülnek a Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményében. A legfontosabb természetesen a tanulás, de amellett számos rendezvényt bonyolítottak le az iskola tanárai és diákjai.
Oldalak