Beküldte admin - h, 2016-05-23 13:20
A Nemzeti Tehetségprogram keretein belül megvalósuló műhelymunka lassan a vége felé közeledik. A hosszú előkészítő munka után - fotókon, rajzokon és linómetszéssel készült grafikákon örökítettük meg Szeged város legjellemzőbb arcait - elkészültek a város inspirálta mintatervek is. A minták kézi, sablonos eljárással és digitális nyomdai technikával kerültek fel a pólókra, amelyeket május 19-én a Dugonics téren, a Szeged Napja programsorozaton belül lehetőségünk volt színpadon bemutatni. A galériában megtekinthetőek a pólókról készült fotók, valamint a 3 hónapos munka összefoglalója 3 perces kisfilmünkben.
Beküldte admin - h, 2016-05-09 13:02
A Nemzeti Tehetségprogram tehetséges fiataloknak biztosít fejlődési lehetőséget. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által hirdetett pályázaton iskolánk egy 60 órás foglalkozássorozatra nyert támogatást. Ezen a pályázaton 13 diákunknak nyílik lehetősége, hogy szakmájukhoz kapcsolódó, de a tananyagon túlmutató tudást és gyakorlatot szerezzenek.
Beküldte admin - sze, 2016-04-13 14:20
2016. március 22-én rendeztük a Vízmű Zrt által támogatott városi vízvilágnapi vetélkedőt, amelyre a város középiskoláinak 3 fős csapatai neveztek, így az idén 12 csapat vetélkedett. A tanulókat elkísérték a felkészítő tanáraik. A versenykiírás szerint volt egy előfeladat is: bemutatót kellett készíteni egy vízzel kapcsolatos szakmáról. Megtudhattuk, hogy mit is csinál pl. a pákász, a jeges, hogyan készül a szódavíz. A tanulók nagyon kreatívak voltak, sok érdekességet is hallottunk.
Beküldte admin - sze, 2016-03-16 12:48
Sikeresen lezárult a Tesz-Vesz Tavasz rendezvény iskolánk diákjainak részvételével. A tanulók lelkesen gyűjtötték a szemetet az iskola környezetéből, 3 órán keresztül.
Programunkról a Városi Televízió is tájékoztatott. A riport a következő linken érhető el: http://vtvszeged.hu
Beküldte admin - k, 2016-03-01 12:10
Ismét szép sikereket értek el iskolánk divat és stílustervező szakon tanuló diákjai. Február 24-én, a Kőrösy Szakközépiskolában, a Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozatának szervezésében megnyílt a Szegedi középiskolások XVI. fotó- és képzőművészeti kiállítása, amelyre nyolc diákunk nyújtott be pályaműveket. Valamennyiük pályamunkáját érdemesnek találta a zsűri a kiállításra, valamint Czető Ildikó grafika kategóriában 1. helyet, Kis Ibolya fotó kategóriában 2. helyet szerzett. Mindketten a 11. b osztály tanulói.
Beküldte admin - k, 2016-02-23 15:19
2016. február 19-én, iskolanapunkon megnyílt iskolánk divattervezői pályázatának kiállítása és lezajlott az ünnepélyes eredményhirdetés.
A megyéből 55 általános iskolás és 32 középiskolás nyújtotta be pályamunkáját. A kiállítás február végéig megtekinthető az iskola aulájában.
Beküldte admin - h, 2016-01-11 15:40
Sikeres Pályázat!
Örömmel számolhatunk be arról, hogy iskolánk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által lebonyolított, "Szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének támogatása" címmel kiírt pályázatán 1.540.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el.
Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot támogatja.
Oldalak