Sajtómegjelenés

SZTE Junior Akadémia a KZS-ban

Mit tudsz készíteni, ha csak egy kis cukor, ecet, kakaópor, víz és ételszínezék van otthon? Segítünk: művért!
Finom biztosan nem lesz, de legalább jól össze lehet kenni vele mindent - ezt tudtuk meg a Magyar Imitációs Egyesület önkénteseitől a 2020. január 8-ai SZTE Junior Akadémiai Estek előadásán.

8. helyezés az országos történelem versenyen

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete által 2018 októberében meghirdetett, "Sorsfordítás" névre keresztelt történelmi tanulmányi versenyen iskolánk tanulói nagyon eredményesen szerepeltek. Az országos döntőben a csapatok a második forduló során elkészített projektmunkát is bemutatták. A szakmai zsűri külön kiemelte csapatunk mind tartalmában, mind előadásmódjában színvonalas produkcióját, amely nem csupán az egyetemi szemináriumokon állta volna meg a helyét, de még a kutatói ismereteket is gazdagította.

Iskolánk négyfős csapatát Rácz Viktória, Pál Blanka, Pap Viktória és Pap Kristóf 11.a osztályos tanulók alkották. Felkészítő tanáruk Molnár Haroldné volt.

Büszkék vagyunk tanulóink sikerére!

Szeged Szakképzéséért díj

Gratulálunk Barát Judit kolléganőnknek a szakmai munkájáért kapott "Szeged Szakképzéséért" díjhoz! Nagyon büszkék vagyunk a tanárnőre, és örülünk, hogy a diákjaink oktatásába, támogatásába fektetett munkája méltó elismerésben részesült. Fáradhatatlan munkabírása, embersége, szakmai felkészültsége, a szakképzésben végzett kimagasló munkája követésre méltó és dicséretes.

Oklevélosztó ünnepség (2018)

Divatbemutató végzősök munkáiból

Különleges divatbemutatót tartottak május 13-án, szerdán délután a Hungi Vigadóban.
A Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolájának végzős divat- és stílustervező növendékei vizsgabemutatóját tartották, ahol az általuk megálmodott ruhákat vonultatták fel a közönség előtt. A diákok 3-3 ruhát készítettek el a hajnal, a japánkert vagy a Hundertwasser témakörben, ezeket lehetett látni a kifutón.

Forrás: www.delmagyar.hu

Kiállítás a Rajz Tanszéken (2018)

plakátEgy egyedülálló, szegedi, módszertani kiállítás nyílt április 27-én a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszékén.

20 szegedi középiskola vállalta, hogy diákmunkákon keresztül bemutatja, miként zajlik intézményükben a vizuális/művészeti nevelés. Természetesen a mi divat- és stílustervező diákjaink is képviseltették magukat két ruhával és hat alkotással.
A kiállításnak nem volt központi témája minden iskola azt mutatta be, ami rá jellemző.

Energiatakarékosabb lett iskolánk

2017. őszén 160 millió forint uniós támogatásból hőszigetelést kapott az épület, a tetőt hő- és vízszigetelték valamint 224 modern ablak és a bejárati kapuk kicserélésével vált hatékonyabbá és energiatakarékosabbá intézményünk.

Szalagavató bál (2017)

Az iskolai hagyományoknak megfelelően november 24-én, pénteken a 11. évfolyamosok köszöntötték a végzős osztályokat. A szombati szalagavató bálnak a Kék Csillag étterem adott otthont. Az igazgatói köszöntő és a végzősök nyitótáncát az osztálytáncok követték. A műsor folyamán lehetőségünk nyílt, hogy rövid betekintést nyerjünk a végzős osztályok életébe az élményeikből összeállított filmjeik segítségével.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Sajtómegjelenés csatornájára