Szép Magyar Beszéd (2018)

Március 2-án rendezték meg a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny megyei fordulóját, ahol iskolánkat Kuba Dóra Anna 10.b osztályos tanuló és Bokor Anna 9.b osztályos tanuló képviselte.
A versenyen Kuba Dóra Anna 2. helyezést ért el és ezzel az eredménnyel továbbjutott az országos döntőbe. Bokos Anna a 6. helyen zárta a versenyt.
Gratulálunk tanulóinknak és felkészítő tanáraiknak Mikó Anna Júliának és Kovács Zoltánnak is!

Energiatakarékosabb lett iskolánk

2017. őszén 160 millió forint uniós támogatásból hőszigetelést kapott az épület, a tetőt hő- és vízszigetelték valamint 224 modern ablak és a bejárati kapuk kicserélésével vált hatékonyabbá és energiatakarékosabbá intézményünk.

Közös kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban

"A divat elhalványul, a stílus örök" a szakképzéstől a kreatív iparágakig múzeumi katalizálással - ez volt az elnevezése annak a projektnek, amelyben diákjaink is részt vettek a tanév első félévében. A programot a szegedi Móra Ferenc Múzeum szervezte, és iskolánk 11. 12. 13. évfolyamos divat- és stílustervező, és 14. ruhaipari technikus szakos tanulói vettek részt benne.

A divat elhalványul, a stílus örök


Január 28-án "A divat elhalványul, a stílus örök" címmel nyílik kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, amelyen diákjaink munkái is láthatóak lesznek.

Divattervező pályázat eredmények

Idei divattervező pályázatunk két témája - két anyag - a fa és a denim, azaz farmervászon volt.
A diákoknak ebből a két dologból kiindulva kellett 4 öltözéket tervezniük.
A pályamunkákból készült kiállítás 2017. december közepétől január közepéig látható iskolánk aulájában.
A pályamunkák értékelésekor a rajzi kivitelezést és a kreativitást vizsgálták az értékelő tanárok és diákok. Ezek alapján, a 3 helyezésen kívül, különdíjakat is odaítélt a bizottság.

ÁPOLÓ leszek ösztöndíjprogram

Örömmel értesítjük, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ pályázatot hirdetett EFOP-1.10.1-VEKOP-16-2016-0000 1 "Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program" címmel, amely egy kiemelt projekt.

Az ösztöndíjprogramban való részvételre vonatkozó pályázati lehetőség 2017. december 18-án megnyílt.

A pályázati adatlap kitöltésére a https://apololeszek.aeek.hu oldalon, regisztrációt és belépést követően van lehetőség.

Karácsonyi adománygyűjtés 2017!

A Vöröskereszt közreműködésével, idén ötödik alkalommal, ismét adománygyűjtési akciót szervezünk!

Az adománygyűjtés 2017. december 11-14-ig (csütörtökig) tart!

Szeged Szakképzéséért díj (2017)

A Szegedi Szakképzési Centrum immáron 2. alkalommal osztotta ki a Szeged Szakképzéséért díjat. Ebben a tanévben Dr. Emődiné Dr. Tihanyi Katalin kolléganőnk kapta ezt a szakmai elismerést.
A doktornő 1979 -ben végzett a SZOTE Általános Orvosi Karán. Ezt követően fertőző betegek gyógyításával foglalkozott 9 éven át. A gyógyítás mellett részt vett az orvostanhallgatók, illetve óraadóként a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában az ápolók képzésében. 1991-től teljes állásban tanítja a jövendő egészségügyi szakdolgozói nemzedéket.

Oldalak

Feliratkozás SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola RSS csatornájára