Beküldte admin - k, 2015-04-28 15:43
2015. április 16-17-én immár 18. alkalommal rendezték meg az Országos Egészségügyi és Szociális Tudományos Diákkonferenciát, melynek a gyulai Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégium adott helyet.
A konferencián hagyományosan több témakörből lehetett választani és írni tudományos tartalmú pályaművet. A szigorú feltételeknek megfelelő, szakmai zsűri által értékelt legjobb dolgozatok íróit szokták meghívni a kétnapos rendezvényre, ahol prezentációval szemléltetve adhatja elő a versenyző dolgozatát.
Beküldte admin - cs, 2015-04-16 15:04
Idén, 2015. április 14-én délután 16 órától került megrendezésre a Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozata által megrendezésre kerülő XV. Fotó- és képzőművészeti kiállítás galéria megnyitója. A kiállítás megnyitó a Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola galériájában került megrendezésre.
Iskolánkból tizenegy diák mintegy tizennégy művel nevezett idén, fotó- és képzőművészeti kategóriában egyaránt.
Beküldte admin - h, 2015-04-13 14:33
A Főkert Nonprofit Zrt. Fashion for flowers címmel divatpályázatot hirdetett. A pályázat célja, hogy fiatal tervezők ökotudatos kollekcióit mutassák be. Azokat a - főként virágmotívumú, -ihletésű és -díszítésű - darabokat keresték, amelyek újszerű anyaghasználatukkal és eredeti megoldásaikkal "tökéletesek egy budapesti, romantikus este minden pillanatához".
A pályázatra az alábbiakban felsorolt tanulóink nyújtottak be pályaműveket.
Beküldte admin - cs, 2015-04-09 12:44
2015. április 1-én a tavaszi szünetet megelőző napon rendeztük meg, a most már hagyományosnak mondható húsvéti tojáskeresési vetélkedőnket.
Az osztályoknak iskolánk udvarán 50 db elrejtett tojást kellett megtalálniuk.
Első helyen végzet 17 db tojás megtalálásával a 9.b osztály, második lett 9 db tojással a 12.c osztály valamint harmadik helyen végzet fej-fej mellett a 11.c és a 12.a osztály 7 db tojás megtalálásával.
Beküldte admin - sze, 2015-04-08 16:44
Beküldte admin - cs, 2015-03-26 11:31
2015. március 19-én rendeztük a Vízmű Zrt által támogatott városi vízvilágnapi vetélkedőt, amelyre a város középiskoláinak 3 fős csapatai neveztek, így az idén 15 csapat vetélkedett. A versenykiírás szerint volt egy előfeladat is: készíteni kellett megadott művek közül egyről műalkotás átiratot fotós technikával. Az eredeti fotó saját alkotás kellett, hogy legyen, de képmódosító eljárások alkalmazhatók voltak. A megadott művészeti alkotások mindegyike kapcsolódott valamilyen módon a vízhez. A tanulók nagyon kreatívak voltak, érdekes megoldások születtek.
Beküldte admin - cs, 2015-03-26 11:30
A Termosz szaklaboratóriumban zajlott a tanítási napjuk a 10.a osztályosoknak, valamint a biológia és a fizika fakultációra járó tanulóknak 2015. március 4-én. A Radnóti Miklós Gimnázium korszerű természettudományos laboratóriumában három-három órás biológia és fizika gyakorlaton vettek részt a tanulók Pósfainé Szarvas Éva és Tóthné Bertalan Éva tanárnő irányításával.
A tanulók megcsodálták a szuper felszerelést, s nagyon jónak tartották, hogy saját maguk végezhettek kísérleteket. A véleményeikből válogattunk.
Beküldte admin - cs, 2015-03-26 10:54
Jenei Szabolcs 9.a osztályos tanuló a Győrben megrendezett Diákolimpia országos döntőjében 100m-es hátúszásban 01:05,06-os időeredménnyel 9. helyezést ért el 2015. március 7-én.
Oldalak