Szenti Dóra beszámolója az Ady-konferenciáról

A tizenkét legszebb magyar vers
Beszámoló a Kocsi-út az éjszakában konferenciáról
Nagykároly - Érmindszent - Nagyvárad

A tizenkét legszebb magyar vers elnevezésű konferencia- és könyvsorozat nyolcadik állomásának a témája Ady Endre Kocsi-út az éjszakában című verse volt. Erről az eseményről elsőnek Boldog Zoltántól hallottam, általa adódott a részvételi lehetőségem. A konferencia három napos volt, május hatodikától nyolcadikáig tartott.

Az első nap színhelye Nagykároly volt. Az előadások négy órakor kezdődtek. Kilenc előadás hangzott el negyed nyolcig, de közöttük voltak kisebb szünetek, ekkor jött el a hozzászólások ideje. Izgalmas volt hallgatni a kialakult "vitát" egy-egy megközelítési téma kapcsán. Az elgondolásom, miszerint minden ember másféleképpen képzeli el az "Egészet", a teljességet, most bebizonyosodott. "Minden Egész eltörött." - sokan sokféleképpen közelítették meg ezt a kijelentést. Van, aki a külső, van, aki a belső világ válságának könyvelte el, de akadtak olyanok is, akik úgy gondolták, hogy ez a kettő együtt jelenik meg a versben.

A második nap délelőttjét ismételten Nagykárolyban töltöttük. Az előadások reggel kilenckor kezdődtek és negyed egyig tartottak. Ezen a napon tartott előadást Boldog Zoltán is (Ha már minden egész eltörött - esszébe oltott kollázs). Produkciójának sikerét a kivetített videómontázs még inkább fokozta. Ezt követően Érmindszentre, Ady Endre szülőfalujába látogattunk. A programok itt folytatódtak. Látogatást tettünk a református templomba és Ady szülőházába. Azon az úton mentünk végig, ahol Ady is egykoron, s ami megihlette Őt. Vajon mit érezhetett? Mit láthatott? Adott egy megközelítőleg két órás út és egy rossz szekér. Sötét van, hiszen a Hold is csonka. Egyedül vagyok, leszámítva azt a személyt, aki a kocsit hajtja. Illetve nem is hajtja, a kocsi megy magától, csak a gyeplőt fogja, hisz ez a dolga… Hallani a kocsi zaját, a szél zúgását, és azon kívül mit még? A tátongó ürességet, és az üvöltő csendet. A kitaszítottság, az egyedüllét, az elhagyottság, a szomorúság, a csonkaság, a teljesség hiánya ölel magához. Hiába nézek fel a Holdra, hiszen az sem teljes, nem nyújthat reményt. - Valami hasonlót érezhetett Ady is, legalábbis a körülményekből és a mű alapján erre lehet következtetni.

Láttuk azt a folyót is, amitől Ady az óceánig jutott el (Ér folyó). Aki ezt a folyót nem látta, annak elképzelhetetlen, hogy Ady mekkora utat tett meg. Ez a folyó kulcsfontosságú (a mai napig is) Ady életében, ide született, ez ellen nem tehetett, az ellen viszont igen, hogy merre tartott. Nem a szülőfalujától akart elszakadni, csupán az elmaradottságtól. Ez Ady számára olyan lehetett, mint Nyugat és Kelet viszonya. Egyszerre tartozott a modern nyugati és az ősi keleti értékek képviselőinek sorába. Egy átjárót akart Nyugat és Kelet között, egy hidat, amin oda és vissza egyaránt lehet közlekedni. ("Kompország, Kompország, Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.") Tisztában volt vele, hogy többre hivatott, ezért számára az Óceán volt a cél, amit valljunk be, el is ÉRt.

A harmadik napot Nagyváradon töltöttük. Az előadások az Ady Endre Líceumban folytatódtak. Gera Csilla tanárnő előadása (Az éjszaka kettőssége - avagy a merengő Babits és a rohanó Ady) is erre a napra esett. Érdekes volt hallgatni, hogyan veti össze a "merengő" Babits Mihályt a "rohanó" Ady Endrével, továbbá azt, hogy egy vershelyzetet hogyan ítél meg a költő és a magyartanár, illetve a diák, mert a tanárnő erre is kitért. E napon volt Molnár H. Magor előadása is (Nagy utazás az éjszakában). Magor a vers romantikus értelmezését is felvetette (pl.: Vörösmarty Csongor és Tündéje), továbbá a zenei életből is hozott ötleteket (Magna Cum Laude- Lehet, hogy eltört). Az én előadásom is erre a napra került. Tartottam attól, hogy, miként fognak reagálni egy diák előadására. A jegyzetemet sokszori újraírás után, a szereplés napjának hajnalában úgy éreztem, muszáj korrigálnom. Sokat töprengtem azon, hogy mit is tegyek hozzá ehhez a konferenciához középiskolás diákként, majd rájöttem. Ady Endrét, mint a legnagyobb avantgárd költőt mutattam be. Ez így elsőre furcsának tűnhet, de az állításom igazát érvekkel is alátámasztottam.

Délután került sor a nagy versmondásra a Szigligeti Színház lépcsőjén, amikor is mintegy 600 diák együtt mondta el a Kocsi-út az éjszakában című alkotást. A verset Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész "vezényelte". Bámulatos volt nézni azt, ahogy ennyi diák szinte egy emberként szaval egy ilyen remekművet.

A konferencia számomra hatalmas élményt jelentett, nagyszerű volt hallgatni az előadásokat. Alkalmam nyílt az irodalomban jártas emberekkel beszélgetni, elmondani a véleményem. A konferencián való részvételért nagyon hálás vagyok Boldog Zoltánnak. A tanáraim is sokat segítettek a felkészülésben. Fejes Edit tanárnő terelgette a gondolataimat, mivel hajlamos vagyok elveszni a részletekben. Marancsik Márta tanárnő is segített a lényeget szelektálni, mert az előadásra kevés idő volt, azonban írott formában nem kell szűkszavúnak lenni, nincs megszabva a terjedelem.