JELENLEG ISKOLÁNK RÉGI HONLAPJÁT BÖNGÉSZI!
JELENLEG ISKOLÁNK RÉGI HONLAPJÁT BÖNGÉSZI!
A Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziuma által meghirdetett "A hazáért és a szabadságért" - II. Rákóczi Ferenc és a szabadságharc című történelmi csapatversenyén iskolánk tanulói nagyon eredményesen szerepeltek.
Az első forduló írásbeli feladatsorának megoldása után két csapatunk jutott be a döntőbe, ami 2019. március 26-án délután zajlott, összesen nyolc csapat részvételével.
A verseny feladatai között történelmi helyszínek, személyek felismerése, beazonosítása, térképismeret, a tárgyi tudást ellenőrző kvíz is szerepelt. Igazán erőt próbáló volt az előfeladat is. A csapatoknak egy adott történelmi helyzethez kellett szöveget alkotniuk, majd a megtanult és begyakorolt párbeszédet, jelenetet be kellett mutatniuk a döntő során.
Az izgalmas és tanulságos versenyen a 10.a osztály csapata első helyezést ért el. Külön dicséretet érdemel szorgalmas felkészülésük, hiszen olyan csapatokat utasítottak maguk mögé, akik a versenyben szereplő történelmi korszakról már középiskolásként tanultak.
A csapat tagjai Bárkai Noémi, Dékány Zsanett és Fehér Lilla. Felkészítő tanáruk Molnár Haroldné tanárnő.
A döntőre a legjobb nyolc csapatot hívták meg, így szoros volt a verseny. A 11.b osztály csapata egyetlen pont hátránnyal negyedik helyen végzett.
A csapat tagjai Bódi Krisztina, Borbás Viktória és Trényi Gabriella. Felkészítő tanáruk Fűrész Csilla tanárnő.
Gratulálunk tanítványainknak, és köszönjük a lelkiismeretes felkészítést kollégáinknak!
Reméljük, hogy megmarad a történelem iránti lelkes érdeklődés diákjainkban, és jövőre is részt vesznek ezen az immár tízéves hagyománnyal rendelkező rangos versenyen!
Humán munkaközösség vezetője