Határtalanul! Program Együttműködés szakképző iskolák között (2018)

2017. novemberében megkaptuk az értesítést, hogy a Határtalanul HAT-17-02-2017-00156 iktatószámmal beadott pályázatunk támogatást nyert. A megvalósítás előkészítése zajlik.

A pályázatban partnerünk az Egészségügyi Iskola Szabadkáról (Srednja medicinska škola Subotica). A megvalósítása nehézkesen indult, hiszen már az utazások megfelelő időpontjának megtalálása is nehezen valósult meg.

A pályázat keretében kölcsönös látogatáson vettünk részt egymás intézményeiben és településén. 20 diák és 3 kísérőtanár 2 éjszakát töltött el Szabadkán, a Szabadkához közeli Tótfaluban illetve Szegeden.

A szabadkai utazás alkalmával nagy segítségünkre volt a Szabó Dénes egyesület, amely a szállás és az étkezés biztosítása mellett helytörténeti és magyarságtörténeti beszélgetésekkel és bemutatóval tette tartalmassá a csoport estéit. Ők segítettek megszervezni a vállalt programelemeket is.

Kötelező vállalásként, termékként Szabadkán egy foglalkozástervet állítottunk össze a diákok szakmai orientáltságát figyelembe véve, amit a Szeged-Kálvin téri Református gyülekezetben a szegedi látogatás alkalmával meg is valósítottunk. Ez a kiíró szervezet szerint 2 terméknek minősül.

Kötelező programelemként kulturális programokat szerveztünk.
Célunk az volt, hogy a megvalósításba bevonjuk a tanulókat. A szabadkai városnézést egy tanuló vezette le és állította össze. Különös fontosnak találtuk a Városháza és annak belső udvarának, dísztermének meglátogatását. Itt idegenvezetői segítséget is kaptunk. Saját, szegedi kísérőink alapos előkészülettel segítették a projekt megvalósulását, hiszen művészettörténeti foglakozással és előadással tettük érdekessé és a tartalmassá a programot. Közösen előkészítettük a Szeged-Kálvin téri gyülekezet nyugdíjasainak és óvodásainak tartandó foglakozást. Meglátogattuk a Palicsi-tavat és nagyon röviden állatkertet. Sajnos a rendkívüli hideg időjárás nem kedvezett a szabadtéri programoknak. Elkészültek Szabadka és a palicsi szecessziós épületekről a fotóink is.

Szegeden a program városnézést a képző- és iparművész tanulók vezették. A közös termékként előkészített foglakozásokat a 2. nap délelőttjén valósítottuk meg. Óvodásoknak tartottunk foglalkozást, amely salátabár, zöldség és gyümölcs megismertetés, ízleltetés volt. A közös éneklés, vitamintabló összeállítása után az ovisok el is készíthették a salátát és a gyümölcslevet, amit közösen el is fogyasztottunk. Az idősek a magas vérnyomás és a koleszterin okozta problémákról hallhattak előadást. A tanulók receptekkel és finom falatkákkal készületek vendégeik számára. Délután a csapat kilátogatott Ópusztaszerre, ahol a Csillagösvényben és Nemzeti Emlékparkban folytatódott a program. A fotókiállítást a Szakmák éjszakájának előprogramjaként nyitottuk meg, majd közösen megkoszorúztuk Kossuth Zsuzsanna emléktábláját.
A pályázat és pénzügyi beszámolójának elkészítése jelenleg is zajlik.

A pályázatban igényelt és elnyert támogatás összege 1.615.848 Ft.

Képgaléria