Így búcsúztak végzőseink... (2017)

Kedves Tanárok, kedves Diákok, Béláim az Úrban, Szülők, Rokonok, Portás Bácsik és Portás Néni és kedves Takarítónők és kedves Büfés Lány, aki nélkül az iskola egy éhezőkkel teli gyerekmegőrző és szabadidőközpont lenne, és kedves Menzás Néni és kedves Mindenki, akiket véletlenül kihagytam.

Tényleg rengeteget kell még tanulnunk, ám már most tudással jócskán felvértezve hagyjuk el az iskolapadot, és vágunk neki hétfőtől a megmérettetésnek. Még nem tudjuk pontosan, hogy fogjuk felhasználni azt a tömérdek tudást, amelyet az elmúlt években magunkba szívtunk, de igyekszünk most elmesélni a legfontosabbakat.

Tudjuk, hogy az atlaszban minden benne van, elvégre kicsi korunktól kezdve ezt gyakoroltuk, de azt is, hogy összefüggések nélkül semmire nem megyünk. És azt is tudjuk, hogy nincs bocsánat. Azt is, hogy az élet igazságos: amit mi, kedves fiatalok adunk, azt kapjuk majd vissza tanárainktól is. Ezúton fejezzük ki reményünket a sorsnak, hogy ez nem így van, különben az érettségi vizsgán nem lepődünk, meg, ha tanáraink üveges tekintettel, telefont nyomkodva, a pad alól zacskós levest, csokis csigát és pufi rizst eszegetve szenvedik végig feleletünket.

A történelem pedig ismétli önmagát: visszatérnek a középkori kínzások, tanáraink fenyegetései alapján garantáltan: rettegünk attól, hogy csomót kötnek a zsebkendőnkre vagy összekötik a sarkunkat, lecsavarják az orrunkat, netán a fülünket a kezünkbe adják. Óvnunk kell tanárainkat önmaguktól is: van, aki az ablakból készült kiugrani, kardjába dőlni, néhányan eszközöket sem neveztek meg, csak a tényt, hogy sírba visszük őket.

Rá kellett jönnünk arra is, hogy a számok nem csak a matektanárokat vonzzák. Egyes tanáraink már 100 éve vannak a pályán, de még mindig ragyogóan néznek ki (ugye sorban lesznek a tételek?). A négyütemű fekvőtámasz és az 5 tibeti gyakorlat mindenre megoldás, akár az autópályán megállva is lehet csinálni, és nincs olyan zord időjárási körülmény, ami ne lenne kitűnő ahhoz, hogy lefussuk a 800-at. Hogy a 10-ig számolás állítólag nyugtatólag hat az idegekre, legalábbis ezt állítja az osztályfőnökünk, mikor 90 körül tart. Az ablaknak pedig 90 fokos szögben kell nyitva állnia, és egy órán két témazáró is írunk. És ott van a 4 év misztériuma: hosszúnak tűnt az elején, most pedig már visszafordítanánk az idő kerekét.

Szegény szüleinknek sem lehetett könnyű, tőlük is idéznénk néhány szállóigévé vált mondatot. Kedves anya, apa, tisztában vagyunk vele, hogy tanulni kell, mert semmi nem lesz belőlünk. Azzal is, hogy többre lennénk képesek, csak rettenetesen kényelmesek és lusták vagyunk, és tudjuk, hogy nem nektek tanulunk, hanem magunknak. Köszönettel tartozunk szüleinknek, akik csak akkor kérdezték a titkainkat, ha már végképp nehéz volt magunkban tartanunk, és azt, hogy akkor is csak annyit kellett elmondanunk, amennyi éppen jól esett. Igyekszünk majd mi is ilyen kötelességtudattal és megértéssel fordulni gyermekeink felé, és nem felejteni el, hogy ez a szó, állapot, életkor mit is jelent. Egy szál virággal szeretnénk megköszönni a sok segítséget, törődést.

A jövő héten megmérettetünk. Most egyénileg mindenki megmutatja képességeit mindabban, amire eddig közösen, egymást segítve készültünk. Talán a szóbeli vizsgákra visszajön a hangunk, amit a múlt heti szerenád kissé megviselt, és nem kell majd praktikus és annál hatásosabb fertőtlenítőkhöz folyamodnunk, melyek a nagy szigor miatt természetesen elmaradtak.

Négy évvel ezelőtt még sok mindent nem tudtunk: hogy hogyan működik a kézi varrás, sokan még csak kapiskálták, mit is jelez a vérnyomásmérő, de már fújnunk kellett, mennyi is á plusz bé zárójelben a négyzeten. Közben sokat fejlődtünk, és már nem varrjuk hozzá a szövetet a nadrághoz, újraélesztés közben sem törjük el a próbababa bordáit, nem keverjük a kompressziót és az impressziót, egyre távolabb kerülünk a nevezetes azonosságtól, amelynél bonyolultabbnak mutatkozik a koszinusztétel - a mindennek hatványát jelentő érettségi és a jövő, melynek képletét még kevésbé ismerjük. Jaj, lányok (és fiúk) - ennek az évnek mégiscsak vége lett egyszer.

A végzős osztályok nevében Dovalovszki Dóra és Katona Eszter búcsúzott.

Képgaléria

Sajtómegjelenés

• www.delmagyar.hu