JELENLEG ISKOLÁNK RÉGI HONLAPJÁT BÖNGÉSZI!
JELENLEG ISKOLÁNK RÉGI HONLAPJÁT BÖNGÉSZI!
2014. március 20-án rendeztük a Szegedi Vízmű Zrt által támogatott városi vízvilágnapi vetélkedőt, amelyre a város középiskoláinak 3 fős csapatai neveztek. A versenykiírás szerint volt egy előfeladat is: képet kellett készíteni, melynek mottója a "Víz - húsz" volt. Ezzel arra a tényre utaltunk, hogy húsz éve emlékezünk meg erről a napról hivatalosan. A Víz Világnapjának megünneplése az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencia kezdeményezésére vezethető vissza. A konferencia ajánlását megfogadva az ENSZ 47. közgyűlésén március 22-ét a Víz világnapjává nyilvánították. Ennek célja, hogy évente legalább egyszer irányítsa az emberiség figyelmét a víz életünkben betöltött rendkívül fontos szerepére, hogy óvjuk, védjük környezetünket és ezen belül a Föld vízkészletét.
A versenyzők között ott volt iskolánk csapata is, akik a többi osztállyal vetélkedve a múlt héten érdemelték ki ezt a szereplési lehetőséget.
A feladatok változatosak voltak, mindegyik kapcsolódott a vízhez, annak felhasználásához. Volt keresztrejtvény a vízmű tevékenységi köréről, kép- és hangfelismerés, teszt a víz és az energia kapcsolatáról, valamint vízhordásos játékos feladat zárta a versenyt. Minden résztvevő ajándékot kapott, amelyet a Szegedi Vízmű Zrt. biztosított. Az első három helyezett csapat a könyvutalványok mellé egy kirándulást is nyert egy Szeged környéki természetvédelmi területre. A verseny jó hangulatban zajlott.
A verseny győztese vándorserleget vihet magával egy évre. Ha háromszor egymás után ugyanaz az iskola nyeri, akkor az végleg náluk marad. Erre jó eséllyel pályáznak az erdészek, hiszen a tavalyi versenyen is ők voltak a legjobbak.