Ápoló tanulók versenye a Honvédkórházban

Az MH Egészségügyi Központ szervezésében idén is Budapesten, a Honvédkórházban rendezték meg az Ápoló Tanulók Országos Szakmai Versenyét október 17-18-án.

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság - az MH Egészségügyi Központ támogatásával - idén is megrendezte országos szakmai versenyét, amelyre összesen kilencvenhárom csapat nevezett. A versenyt az iskolai rendszerben, nappali képzésben résztvevő, ápoló tanulók részére hirdették meg, két kategóriában.

Az első forduló az interneten keresztül zajlott még áprilisban, amikor a diákok egy negyven kérdéses teszt kitöltésével bizonyíthatták elméleti tudásukat. A döntőbe kategóriánként a legtöbb pontot elérő öt-öt csapat jutott be. A versenyzők - a kísérő tanáraikkal együtt - Debrecenből, Kaposvárról, Kiskunhalasról, Salgótarjánból, Szegedről és Szekszárdról érkeztek.

A döntő - amit október 17-én és 18-án tartottak Budapesten, a Honvédkórházban - két részből állt. Az első napon a versenyzőknek egy prezentációt kellett tartaniuk "Minőség és innováció az ápolásban" címmel. A második napon pedig, kétfős csoportokban, kórházi körülmények között, valós munkahelyzetet imitáló komplex szituációs gyakorlati feladatokat hajtottak végre.

Dr. Zsiros Lajos orvos dandártábornok, az MH Egészségügyi Központ, Honvédkórház orvos igazgatója, a Magyar Honvédség fősebésze a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: "a versenyzőknek ápolási feladatokat kellett megadott időre, magas színvonalon teljesíteniük. Az ápolás már régóta egy önálló szakma. A betegek ápolása, forgatása, mosdatása, etetése, itatása, gyógyszerelése, az infúzió, a katéter gondozása, mind-mind komoly munkát ró a nővérekre. Ennek elsajátításának elméleti és gyakorlati vizsgáját teszik itt le a versenyzők"

A dandártábornok hozzátette: "a Honvédkórházban a feltételek egy telephelyen adottak a verseny megrendezésére. Az ápolási igazgatóság munkatársai nagyon elkötelezettek abban, hogy kórházunk megjelenjen ezen a megmérettetésen. A versennyel a jövő nemzedékére gondoltunk, mert ápolóból nagyon kevés van, ezért az utánpótlás számunkra nagyon fontos."

A versenyzők kórtermenként más és más szituációval találkoztak. Volt ahol, fekvő beteg alatt kellett ágyneműt cserélniük, volt, ahol "csecsemőt" kellett előkészíteniük a vizithez, vagy éppen egy epekő műtét utáni beteget kellett ellátniuk.

A versenyt az első kategóriában Salgótarjánból az "Egészségtudatosság" párosa nyerte, második lett a szegedi "Életmentők" csapata, a harmadik helyen pedig az ugyancsak Salgótarjánból érkezett "Optimusz" csapat végzett. A második kategória első helyezését a szekszárdi "Szuribetyárok" szerezték meg, a szegedi "Jövő ápolói" és a debreceni "ISZB" csapata előtt.

Fotó: Rácz Tünde
Forrás: http://www.honvedelem.hu/cikk/40590_agynemut_csereltek_beteget_lattak_el


Kristóf-Varga Erika felkészítő tanár
"Életmentők": Oláh Zsófia, Nagy Judit 2/14. ápoló szakos tanuló


Boller Györgyi felkészítő tanár
"Jövő ápolói" Molnár Gabriella, Kristóf Klaudia 3/15. ápoló szakos tanuló