ERASMUS+ 2015/2016-os tanév

Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot támogatja.
Európának biztosítania kell polgárai számára a tudásalapú társadalomban szükséges oktatást, készségeket és kreativitást. Gyorsan változó világunkban a megújuló oktatási rendszereknek alkalmazkodniuk kell a tanítás és tanulás új formáihoz, kihasználva az új lehetőségeket. Az oktatás, a képzés és a nem formális tanulás fontos tényező a munkahelyteremtésben és Európa versenyképességének növelésében. Az Erasmus+ ennek érdekében 2014 és 2020 között 14,7 milliárd eurót biztosít az európai oktatás, képzés, ifjúsági szakma és sport megerősítésére.

Magyarországon a program megvalósítását a Tempus Közalapítvány koordinálja.

Iskolánk 2015 tavaszán ismét pályázatot nyert, melynek eredményeként négy szakoktató és 11 szakképzős tanuló kapott lehetőséget, hogy Dániában, Finnországban és Franciaországban vegyen részt szakmai tapasztalatcserén és gyakorlaton.

A pályázattípus célja a tanulók kompetenciáinak (tudásának, készségeinek és attitűdjeinek) támogatása a személyes fejlődés, a munkavállalói esélyek és az európai munkaerőpiacon való érvényesülés megkönnyítése érdekében.

2015 őszén a dániai Nykobing város nagyon korszerű SOSU szakképző iskolában töltött egy hetet Gyöngyösi Katalin és Boros Katalin tanárnő, majd négy 14. gyakorló ápoló szakos tanuló kapott lehetőséget, hogy négy hetes szakmai gyakorlatot töltsön az iskola által szervezett gyakorló helyeken.

Élményeiket, szakmai tapasztalataikat iskolánk honlapján is megosztják.

2016 tavaszán négy 13. évfolyamos ruhaipari technikus, Dudás Klaudia, Kelemen Szandra, Reisz Piroska és Tihanyi Petra tölti négy hetes gyakorlatát Finnországban. Két szaktanár, Cseh Ferencné és Egervölgyi Lilla tanárnők a pályázat keretében 10 napot töltenek Finnországban, ahol megismerik az ottani szakképzés módszereit, és tapasztalatokat gyűjtenek.

Három 13. csecsemő- és gyermekápoló szakos tanuló, Káity Zsanett, Somogyi Mónika és Tóth Kamilla pedig Franciaországba, Bretagne-ba utazik, hogy 2016 tavaszán négy hetes szakmai gyakorlatot töltsenek Poullan sur Mer-ben.

A két csoport élménybeszámolója szintén olvasható lesz az iskola honlapján!