A mi világunk Országos Diákvetélkedő szervezői nevében gratulálunk, hogy csapatotok a három Internetes fordulóban nyújtott teljesítménye alapján bejutott a 10 legjobb csapat közé, és így jogot szerzett a szegedi döntőn való részvételre!
Ennek kapcsán néhány fontos tudnivalót közlünk az alábbiakban, és kérünk benneteket, mielőbb válaszoljatok a kérdéseinkre.
Döntő időpontja: 2011. április 02. szombat
Helye: Szeged, Kodály tér 1.
A csapatok teljesítményét 3 fős rangos szakmai zsűri értékeli pontozásos rendszerben. A zsűri olyanokból áll, akik tudományterületük elismert szakemberei, ugyanakkor széleskörű ismeretekkel rendelkeznek, nagy tapasztalatuk van az oktatásban és a szakmai vetélkedők értékelésében. A szóbeli döntőben minden csapat azonos eséllyel indul, azaz az eddig szerzett pontokat nem viszitek.
A verseny időtartama kb. 2,5 óra.
Ezt követően három fakultatív programot ajánlunk:
Az utazás költségét a csapatoknak kell vállalniuk. Az iskolák igazgatóit postai levélben értesítjük. A vendéglátást, az ebédet a Kossuth Zsuzsanna Tagintézmény vállalja a csapattagoknak és a felkészítő tanáruknak.
Díjazás: minden döntőbe jutott diák és felkészítő tanár oklevelet kap, az első 3 csapat jutalomban részesül.
Kérjük, válaszoljatok legkésőbb március 17-ig a következő kérdésekre:
A gyors válaszotok után véglegesítjük a verseny forgatókönyvét és a honlapon részletes tájékoztatást olvashattok.
Szeretettel várunk benneteket: A szervezők.
Szeged, 2011. március 03.