Maszkban ébred

A PedSingers tanári együttes összes tagjától szeretettel az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak, a szülőknek, és mindenkinek, akinek most erre van szüksége.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

Édes anyanyelvünk - versenyeredmény

Az "Édes anyanyelvünk" verseny megyei fordulóján két 12.a osztályos tanulónk, Pintér Dzsenifer és Bárkai Noémi szép szerepléssel képviselte iskolánkat. Bárkai Noémi első helyezettként jutott a kárpát-medencei döntőbe.

Felkészítő tanáraik: Fűrész Csilla és Mikó Anna Júlia.

Rendhagyó év rendhagyó ballagása a KZs-ben

Tavasszal a vírushelyzet miatt végzős diákjainkat online virtuális ballagással köszöntöttük. Többségük kérésére pótoljuk az elmaradt rendezvényt, ahová az aktuális helyzet miatt lehetőség szerint a legszűkebb rokonsággal, barátokkal együtt várjuk az immár végzett-érett tanulókat!

Akikre büszkék vagyunk! - (ÁSZÉV 2020)

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett, és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által megszervezett Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye döntőjében tanulóink az alábbi eredményeket érték el:
Egészségügyi ismeretek tantárgyból:

  • 8. hely - Pál Blanka (12.a)
  • 13. hely - Rácz Viktória Fruzsina (12.a)

Képző- és iparművészeti ismeretek tantárgyból:

  • 18. hely - Sárközi Fanni Zsóka (12.b)

Szívből gratulálunk!

Oklevélosztó ünnepség (2020)

Gratulálunk a sikeres szakmai vizsgát tett diákjainknak és kollégáinknak!
Köszönet a lelkiismeretes felkészítésért, a területi és iskolai oktatóknak!
Külön köszönet Veres-Szikszai Mónika és Boros Katalin Gyöngyi kolléganőinknek a megható ünnepségekért, a remek szervezésért és a képekért!

További jó egészséget, szakmai sikereket kívánunk diákjainknak!

A KZS mindig visszavár titeket!

Az OEV-en elért sikerünk (2020)

Az Országos Elsősegélynyújtási Verseny 3 online fordulóját teljesítve, a 8. helyezést elérve jutott a verseny döntőjébe a "MÉG EGY ESÉLY!" lelkes csapata.
Az országos döntőt, amely már szituációs feladatokból áll, 2020. szeptember 19-én rendezik meg Budapesten.

  • A csapat tagjai: Gábor Réka, Nagy Kitti, Pilisi Viktória 11.b osztályos tanulók.
  • Felkészítő tanáruk: Rózsa Klára

Szívből gratulálunk és sikeres felkészülést kívánunk a döntőre!

KZS Online Ballagás

A 11.f osztály búcsúztatása

Oldalak

Feliratkozás SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola RSS csatornájára